Mókuska avató

2022. 10. 18-án vidám és hangulatos esten avattuk fel az új kollégistáinkat! Hagyományosan a diákönkormányzat tagjai kifestették a fiatalokat és elmondták hogyan fog zajlani a rendezvény.

Vidám a választott nevüknek megfelelő indulózenére érkeztek a számukra berendezett terembe, ahogy a felsőbb évesek már várták őket és tapssal biztatták őket az avató végéig.

Ügyességi és mozgásos feladatokban valamint szellemi kihívásokban kreatívan jeleskedtek a legifjabbak.

Az avató végén az eskütétel következett, melyben fogadalmat tettek az ittlétükre vonatkozóan.

Emléklapot kaptak, melyben kifejeztük szeretetünket és jókívánságainkat.

          Pánti Zsuzsa, diákönkormányzatot segítő pedagógus

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Sportnapok a Karacs Ferenc Kollégiumban

2022. 10. 5. és 6-a között rendeztük meg a Sportnapokat, melyen mozgásos és erőnléti valamint ügyességi és szellemi kihívásokban jeleskedhettek a négy fős nevezett csapatok.

Célunk, hogy minél többen sportoljanak, valamint e területen is építsük közösségünket.

A versenyszámok kihívást jelentettek, de mindenki teljesíteni tudta az aznapra kijelölt feladatokat és estére kellemesen elfáradtak a gyermekek. A két napon  viaskodhattak, valamint a versenyszámokkal pontokat szerezhettek és végül kialakult a végső sorrend.

Az első helyezett tortát, a második és harmadik helyezett pedig édességet vehetett át.

A versenynapokat jókedv és érdeklődés kísérte ezért reméljük hagyománnyá válik ez a rendezvény kollégiumunkban.

                      Pánti Zsuzsa, diákönkormányzatot segítő pedagógus

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

MEGYEI MEZEI DIÁKOLIMPIA 2022  – KARACS KOLISOKKAL

Szeptember 28.-án, öt fős futócsapat négy tagja kelt útra a győzelemért. A fiúk becsületesen küzdöttek. Meglett a dobogó! A HM* csapata után, de a BSZC Bessenyei előtt. A fáradtságot fokozatosan felváltotta a jól végzett munka utáni elégedettség  öröme.

Érmek a nyakban. Ha a szívben is ilyen maradandó nyomot hagyna a küzdelem és a győzelem, akkor megérte!

A BSzC  Karacs mezeifutó megyei ezüstérmes csapatának tagjai végső helyezésükkel:

Tomka István (2), Lakatos Zsolt (9), Kinczel János (15), Cégé Milán (17), Czakó Nikolasz (18).

Tomka János – kollégiumi pedagógiai felügyelő, felkészítő

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Dráma szakkör – extra

Dráma szakkör keretén belül kihelyezett foglalkozáson vettek részt a Karacs Ferenc Kollégium diákjai a nagyrábéi művelődési házban.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az Arany János Kollégiumi Programban résztvevő tanulók olyan eseményekre is eljussanak, amik bővítik tudásukat, szemléletüket és ablakot nyitnak a világ szép dolgaira. Amikor csak lehetőségünk adódik, mindig bekapcsolódunk a környék kulturális eseményeibe. Szeptember elsején Grecsó Krisztián és Szabó Balázs zenés, verses estjén vettünk részt. A tanulók nagyon jól érezték magukat a ,,Múzsasirató” előadáson.

Csáki Judit nevelőtanár

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Beköltözés

Augusztus 31.-én, szerdán 16 órától várjuk kedves diákjainkat.

Az első napon, beköltözéskor az alábbiakat kell feltétlenül elhozni:

  1. ünnepi öltözet, a mindenkori időjárásnak megfelelő ruházat, kellő mennyiségű alsónemű, vállfa, ágynemű (csak abban az esetben, ha diákunk sajátot szeretne használni, másképpen nem szükséges, mert biztosítunk mindenki számára párnát, paplant, takarót és ágyneműhuzatot), egészségügyi iratok (igazolás a házi orvostól, hogy „közösségbe mehet, nem szenved fertőző betegségben„, egészségügyi szakvélemények (gyógyszer- vagy ételallergia, tartós betegség), szociális igazolás (hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság)
  2. személyes irataid: személyi igazolvány, diákigazolvány, lakcímkártya, adóigazolvány, taj kártya, utazási bérlet
  3. sportoláshoz, szabadidő ruha, tornacipő, vagy edzőcipő (ezek testnevelés órára kellenek)
  4. fürdési, tisztálkodási és egészségügyi eszközök (törölköző, köntös, WC papír, tusfürdő, sampon, fogkrém, fogkefe, pizsama, papucs, stb.)
  5. ételes doboz (minimum 2 darab), evőeszköz, pohár, bögre, tányér
  6. maszk
  7. kerékpár lakat és lámpa
  8. a kollégiumi saját szekrény kulcsainak ellenértékeként, 1000 Ft kauciót kérünk, amit év végén visszakapnak a kollégisták amennyiben nem történik károkozás és a kulcsot visszaszolgáltatja!

A kollégiumi elhelyezés térítésmentesen vehető igénybe.

Az Arany János Kollégiumi Programba pályázat útján felvételt nyert diákok részére napi ötszöri étkezést és egyéb anyagi juttatásokat is biztosít a kollégium.

Pályázati támogatásban nem részesülő diákjaink napi háromszori étkezést igényelhetnek, amely térítési díj köteles szolgáltatás. A reggelit, ebédet és vacsorát magába foglaló szolgáltatás egy napra vonatkoztatva 1210 Ft ellenértékkel vehetők igénybe. Három gyermekes családokból érkező diákok, illetve a szociális rászorultságot igazolni tudók féláron étkezhetnek.

A beköltözéskor számítunk a kísérő szülőkre is, részükre részletesebb felvilágosítást a helyben fogunk biztosítani. Több, a beköltözéssel / utólagos beiratkozással kapcsolatos dokumentáció kitöltéséhez szintén szükséges a gondviselő jelenléte.

 

Elérhetőségeink:

Karacs Ferenc Kollégium

4150 Püspökladány, Hősök tere 2.

Tel.szám: 06307742293 vagy 0654/451-187

email cím: karacs.kollegium@gmail.com

weboldal: https://karacskollegium.hu/

Jelentkezz be a Karacs kolisok facebook csoportba!

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Köszöntés az új tanév (2022/2023) alkalmából

Tisztelt Szülő, Gondviselő és leendő Kollégistánk!

Örülünk, hogy először avagy visszatérőként kollégiumunkat tisztelték meg bizalmukkal.

Az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket kollégiumunk által kitűzött pedagógiai céljainkról:

  • Kiemelt figyelmet fordítunk a tanulók testi és lelki állapotának javítására, a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására
  • Folyamatosan törekszünk arra, hogy minél családiasabb légkör jellemezze a kollégiumot. Figyelmet fordítunk a lakószobák, tanulószobák, közös helyiségek illetve a kollégiumi környezet esztétikájára, otthonosabbá tételére.
  • Tervezetten, rendszeresen és ellenőrizhetően tájékoztatjuk a tanulók szüleit a tanulók fejlődéséről, magaviseletéről, tanulmányi előmeneteléről, az iskolával együttműködve rendszeres kapcsolatot tartunk az illetékes gyermek- és ifjúságvédelmi, szociális és egészségügyi intézményekkel, illetve pedagógiai szakszolgálatokkal a tanulók érdekeit veszélyeztető problémák megoldása érdekében.
  • A kollégium segítséget nyújt a diákok továbbtanulásához, pályaválasztáshoz

A kollégisták tanulmányi munkáját korrepetáló tanárok, nyelvtanár, szükség esetén pszichológus segíti. A szabadidő hasznos és kulturált eltöltéséhez a kollégium számítástechnikai termet, klubhelyiséget, kondi-termet és különböző szakköröket biztosít, szervez.

Kedves leendő kollégista!

Előre is köszöntünk a kollégium nevelőtestülete és diákönkormányzata nevében. Bízunk abban, hogy jól fogod érezni magad kollégiumunkban!

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Beköltözés – 2021/2022

Kedves Szülők, Gondviselők, Diákok!

Augusztus utolsó napján, 31.-én kedden 14 órától várjuk beköltöző diákjainkat.

A beköltözéskor az alábbiakat legyenek/tek szívesek hozni:

  • ünnepi ruházat, a mindenkori időjárásnak megfelelő ruházat, kellő mennyiségű alsónemű, vállfa, ágynemű (csak abban az esetben, ha sajátot szeretnél használni, másképpen nem szükséges, mert biztosítunk mindenki számára párnát, paplant, takarót és ágyneműhuzatot),
  • egészségügyi iratok (igazolás a házi orvostól, hogy közösségbe mehetsz, nem szenvedsz fertőző betegségben, gyógyszer- vagy ételallergiád van,
  • szakvélemények (halmozottan hátrányos helyzetről, gyermekvédelmi határozat)
  • személyes irataid: személyi igazolvány, diákigazolvány, lakcímkártya, adóigazolvány, taj kártya, utazási bérlet
  • sportoláshoz, szabadidő ruha, tornacipő, vagy edzőcipő- ezek testnevelés órára kellenek
  • fürdési, tisztálkodási és egészségügyi eszközök (törölköző, köntös, wc papír, tusfürdő, sampon, fogkrém, fogkefe, pizsama, papucs, stb.)
  • mikrózható ételes doboz (minimum 2 darab), evőeszköz, pohár, bögre, tányér
  • maszk
  • kerékpár lakat és lámpa (levehető szilikonos)
  • a kollégiumi saját szekrényed kulcsainak ellenértékeként, 1000 Ft kauciót kérünk, amit év végén visszakapnak, a kollégisták amennyiben nem történik károkozás, nem hagyod el a kulcsot!

Az Arany János Kollégiumi Program keretein belül más egyéb költséggel nem kell számolni a beköltözés során. A nem programos diákoknak (pl. szakképző iskolában tanulók) a napi háromszori étkezés térítésének megfelelő összeggel kell számolni. Az étkezés térítési összege teljes ár esetében 780 Ft/nap, kedvezményesen 390 Ft/nap (teljes szeptemberi hónap esetén: 8580 Ft/17160 Ft). Féláras kedvezményre jogosít a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, az a családi háttér, ahol három vagy több nappali tagozaton tanuló eltartott van, illetve a dokumentáltan tartós betegség megléte.

A beköltözés során a gondviselőnek / felnőtt korú diáknak több az évkezdési adminisztrációhoz kapcsolódó dokumentumot ki kell tölteni. Amennyiben lehetősége van letölteni és kinyomtatni a közzétett űrlapokat, akkor az otthon kitöltött dokumentumok leadásával a beköltözési adminisztráció felgyorsítható.

Az alábbi űrlapok letölthetők, és nyomtatást követően otthon is kitölthetőek:

Várunk szeretettel a kollégiumba!

Tisztelettel
          a Karacs Ferenc Kollégium nevelőtestülete

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Újra nyitás

Kedves Szülők, kedves Diákok!

Kollégiumunk a május tizedikétől induló középiskolai jelenléti oktatás lehetővé teszi számunkra is, hogy tanulóinkat újból fogadhassuk. A jelenleg is érvényes járványügyi szabályok értelmében csak egészségesen lehet beköltözni. A visszatérő diákoktól szülői nyilatkozatot kérünk az egészségi állapotra vonatkozóan (a minta itt letölthető).

Szeretettel várunk benneteket május 9.-én, vasárnap 16 órától.

 

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Bemutatkozó kisfilmünk

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Legkésőbb a beköltözéskor kitöltendő dokumentumok

Szülői egészségügyi nyilatkozat

Felvételi kérelem

Részletes ADATLAP

ADATKEZELÉSI HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT

Adatkezelési tájékoztatás

Törvényes_képviselő_nyilatkozat

Étkezéshez GESZ adatlap

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!