Az óév utolsó tanítási napja számunkra a délután és az este miatt vált érdekessé.
A hagyományos kollégiumi karácsonyi ünneplés előtt ugyanis – hagyományosnak éppen nem mondható futballmeccsen – egy szűkebb és egy tágabb család lépett a sportcsarnok műfüves pályájára. Vér szerinti fiaimmal (családi csapat) munkahely szerinti fiaim ellenében (Karacs koli válogatottja) mérkőztünk meg egy abszolút barátságos, ám minden tekintetében presztízs erejű mérkőzésen.
Összedobtuk a pénzt a pályabérletre világításostól, játékvezetőstől és 2×30 perces férfias küzdelemben próbáltuk eldönteni: ma este ki a jobb. Ez az óra sok gólt, izgalmat, örömet hozott, de döntést (még) nem, mert a lefújás pillanatában 16:16-ot mutatott az eredményjelző.
Rövid tanakodás után arra a közös döntésre jutottunk, hogy legyen folytatás, amely az első gól után – aranygól – ér véget.
A rájátszásban az aranyat a kolis válogatott találta meg előbb. Egy emlékezetes mérkőzés emlékezetes végeredményét beállítva 17:16 arányban nyert a cseppet sem elkeseredett Tomka család ellenében – ahol még vannak tartalékok.
Tomka János kollégiumi felügyelő