Verebélyi Izabella vagyok. 2003-2007 között a Karacs Ferenc Gimnázium tanulója és a Kollégium lakója voltam. Az érettségi megszerzése után, főiskolai tanulmányokat kezdtem. 2010-től a nyíregyházi kórházban kezdtem dolgozni, majd megszereztem a BSc ápoló végzettségemet. 2018-tól részlegfelelős ápolóként tevékenykedem, mellette pedig, ápoló hallgatókat oktatok. Valamint folyamatosan képzem magam egyéb területeken is. Mindezek mellett, amire a legbüszkébb vagyok, hogy anyuka lehetek.
A kollégiumi éveimre visszagondolva, rengeteg emlék jut eszembe. A közös filmnézések, sütögetések, az ünnepekre való készülődések, a végzősök búcsúztatása és az újak várása. De, talán röviden úgy tudnám jellemezni legjobban a kollégiumot, mint egy nagy családot. Tele nagynénikkel, nagybácsikkal és rengeteg unokatestvérrel. Kamaszként az ember feszegeti a határait, hogy megtudja ki is ő valójában, és milyen értékei vannak. Ebben mindig segítő támaszt nyújtottak a nevelőink. A konyhás nénik mindig tudták, hogy kinek mi a kedvence, és kedves mosollyal nyúltak a repetázni vágyók tányérja után. Laci, a karbantartó is mindig talált mindenkivel egy-két közös mondatot. A kollégium lakói között, pedig kapcsolatok épültek ki. Kivel szorosabb, kivel kevésbé. De egy biztos, szavak nélkül is mindenki tudta, hogy kinek milyen a hangulata, és mikor van szükség támogatásra.
Nos, az emlékeimben én így őrzöm ezeket az éveket. Bízom benne, hogy minden jelenlegi és jövőbeni „lakó” is megtapasztalja mindezt, és ezzel is gazdagodva vág neki a nagybetűs életnek.
Ahogy most visszagondolok a kollégiumi évekre, egy mosoly fut végig az arcomon. A kollégium nemcsak egy lakhely volt számomra 2006-2011 között, hanem egy olyan közösség, ahol barátságokat kötöttem, és életre szóló élményekkel gazdagodtam. A kollégiumi évek alatt megtanultam a csapatmunka, az együttműködés és az önkifejezés fontosságát. Ezek az értékek nemcsak a diákéveim alatt, hanem azóta is elkísérnek mindennapi életemben. Mindig segítettek, legyen szó tanulásról, vagy épp tanácsadásról. Mindig volt egy kedves szavuk hozzánk, és segítettek egyengetni az útjainkat. Rendszeresen szerveztek programokat, ezzel is színesítve a szürke hétköznapokat.
A közös élmények és nehézségek által megszilárdult barátságok olyan kincsek, amiket örökké magammal viszek. A kollégiumban tanultam meg az időmenedzsment fontosságát, és megértettem, hogy a kitartás és az elkötelezettség kulcsfontosságú a céljaink elérésében.
Számos kihívással néztem szembe az azóta eltelt időszakban. Különösen kiemelkedő, hogy Angliában szereztem tapasztalatot és tanultam tovább. Külföldre költöztem, és teljes állás mellett nem 1, nem 2 és nem 3 különböző tanulmányt végeztem el az évek során. 10 év menedzseri tapasztalatot konyhafőnök- és étterem vezető helyettesként, valamint egy bolti szuperlánc éjszakai menedzsereként szereztem.
Úszó edző- és személyi edzői szakmában találtam meg leginkább önmagam, és lassan egy éve, hogy saját kis cégemet létrehoztam és igazgatom. Ezen kívül folyamatosan fejlesztem magam különböző képzéseken és tanulmányokon keresztül. Jelenleg is! Sport- és fitneszversenyeken teszem próbára a határaimat. Életem során sok helyet bejártam, mint például Franciaországot, Romániát, Luxemburgot, Németországot, Belgiumot, Spanyolországot, Angliát (természetesen), de a legkedvesebb számomra Dubai volt.
A kollégiumi évek alatt kialakult pozitív életszemlélet és motiváció segítettek abban, hogy elérjem a kitűzött céljaimat. Büszke vagyok arra, amit azóta sikerült elérnem, és mindemellett fontos számomra, hogy a kollégiumi évek értékeit továbbra is ápoljam és továbbadjam. „Nem az a fontos, hogy honnan jöttél, hanem, hogy hova tartasz!” És azt se felejtsd el, hogy „You can achieve anything you put your mind to!” – azaz, ha elszánt vagy és kitartó, akkor megvalósíthatsz bármit!
Mint kollégiumunk volt diákját, kerestünk meg téged, egy interjú keretében a kolis évekre történő visszaemlékezésre. Röviden bemutatkoznál az olvasóknak?
Sziasztok! Fekete Dóri vagyok, 23 éves és Tetétlenen élek. Jelenleg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ belgyógyászatán dolgozok mint ápolónő, lassan már fél éve.
Van-e esetleg máig tartó kapcsolatod volt Karacs kolisokkal, nevelőkkel?
Persze van, én úgy gondolom, hogy szerencsére az összes kolis nevelővel mai napig jó kapcsolatot ápolok, amennyire az időm engedi szeretek bemenni a koliba kicsit beszélgetni a nevelőkkel és kicsit szétnézni, hogy mennyi minden változott az elmúlt évek alatt. A volt kolis társaim közül is vannak páran, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot és megmaradtak a barátságok!
Hogy tudnád megfogalmazni a püspökladányi kollégiumi évek milyen többletet jelentettek, vagy akár most is jelentenek számodra az életedben?
Rengeteg mindent kaptam a kollégiumtól és itt nem csak az anyagi dolgokra gondolok, olyan élményeket és barátságokat adott, amiket lehet, hogy sosem tapasztalok meg, ha nem a püspökladányi kollégiumot választom. Csak hogy felsoroljak pár élményt, gondolok itt az egy hetes bulgáriai nyaralásra, a sok bentmaradós hétvégére, a sok rendezvényre, de a kollégiumnak köszönhetem a jogosítványomat is, amit már volt szerencsém 17 évesen megszerezni a kollégium jóvoltából.
Minden osztálytalálkozón elhangzik, hogy a nagybetűs életben ki, milyen vágyát, célját tudta elérni, hogyan boldogul felnőttként. Így most a jelenedre szeretnénk rákérdezni, mi változott az életedben azóta, hogy kiléptél a kollégiumunk falai közül?
Miután elballagtam elkezdtem egy általános ápoló technikumot Debrecenben, ami három éves volt. Ez a három év arról szólt, hogy bejártam a klinikák összes részét gyakorlaton és mindenhol ki tudtam magam próbálni. Harmadik év végén következett a nagy vizsga, amit sikeresen teljesítettem. Ezután kezdődött a nagybetűs élet, 2023. augusztus 15.-én elkezdtem dolgozni a DEKK Belgyógyászati Klinika “A” épületében mint ápoló. Hamar beilleszkedtem, ezzel sosem volt baj hisz kollégista voltam mindig alkalmazkodni kellett így ez most is sikerült, ahogy régen is. Jövőbelátó terveim között van, hogy a szülészeti klinikán dolgozzak ápolóként.
Ha röviden, egy szóban bele tömörítve szeretnéd jellemezni a hajdani kollégiumodat – mint egykori kollégista -, mit jelentett számodra?
Önállóság, azért mondanám ezt, mert én azt érzem sokat hozzátett az, hogy kolis voltam ahhoz, hogy most a “nagybetűs” életben ennyire önálló vagyok és hogy ennyire jó a megoldókészség. Nyilván sosem voltunk magunkra hagyva a koliban de azért szerettünk egyedül megoldani bármilyen problémánkat, ha nem ment, akkor viszont ott voltak segítségnek a nevelők.
Dóri! Ha szeretnél visszaemlékezni a kolis évekre, van olyan kedves történeted, amit szívesen felidézel?
Hú, ez nagyon nehéz mivel elég sok van. Nekem a legkedvesebb emlékeim a szilencium utáni társasjátékozások, amikor kb. 15-en összegyűltünk és activity-t játszottunk néhány nevelővel együtt. Tényleg nem nagy dolog ez, de azok nagyon jó kis esték voltak, bármikor visszamennék!
Kedves Olvasónk! Egy új bejegyzés sorozatot szeretnénk elindítani, amely révén lehetőséget kapnak a bemutatkozásra azon diákjaink, akik a kollégiumunkban megszerzett élményeiket örömmel osztják meg az utókorral. A Kollégiumunk Arcai írásokat intézményünkben egykor, illetve jelenleg is tanuló diákjaink írásaiból válogatunk, havonta egy-egy történetet megjelentetve. Kérem fogadják szeretettel ezeket az írásokat!
A kollégium nevelőtestülete
Csonka Erika
Először is szeretném megköszönni a felkérést Nádházi Károlyné Marikának. Nagyon megtisztelő számomra, tiszta és őszinte örömmel kezdek neki ennek a bemutatkozó levélnek. Nemcsak azért, mert Marikával jó kapcsolatban maradtunk ennyi év után is, hiszen 1991-1995 között voltam kollégista a Karacs Ferenc Kollégiumban, hanem azért is, mert az ember életének a legmeghatározóbb 4 éve a középiskolai évek.
Egy 3 gyermekes roma család legfiatalabb gyermeke vagyok. A szüleim nem akartak szakközépiskolába íratni, hogy dolgozhassak, mielőbb szakmunkásképzőbe akartak küldeni. De ezt én másképp gondoltam.
Egészen véletlenül kerültem Püspökladányba. Korábban nem is hallottam a településről. Egy volt általános iskolai osztálytársam jelentkezett ide, én Szolnokra szerettem volna menni. Az osztályfőnököm, (későbbi főnököm) végül ide adta be az én jelentkezésemet is, így kerültem Püspökladányba.
Kezdetben varrodákban dolgoztam, aztán voltam szállodai recepcióstól kezdve, napközis gyermekfelügyelőn át, elég sok minden. 4,5 évig dolgoztam asszisztensként Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Jelenleg tanítok egy hátrányos helyzetű településen nagyrészt hátrányos helyzetű gyerekeket.
A ruhaipari tanulmányaimon kívül szoftverüzemeltetést is tanultam, tanító szakon szereztem diplomát, közigazgatási szakvizsgát is tettem, és elkezdtem az informatika tanári szakot is, de kiderült, hogy az nem az én utam.
Az ember a középiskolai évei kezdetén elkezdi keresni önmagát, hogy miben jó, mit szeretne élete végéig csinálni és, hogy kiderüljön, mi teszi boldoggá. Ehhez számos út vezet, mikor a főiskolára jártam mellette 3 műszakban dolgoztam egy gyárban, mikor Pesten dolgoztam napi szinten tettem meg a Kisköre-Budapest utat. Akarat és kitartás kell az élethez.
A kollégiumi évek sokat tettek ahhoz, aki ma vagyok. Hogy elhiggyem azt, hogy el lehet indulni egy úton, kellett az a 4 év. Volt benne sok huncutság, móka és kacagás. Volt benne sok tanulás egymástól, egymásról, magunkról. Kezdetben 16-an voltunk egy hálóban és külön volt a tanulószoba. Megtanultunk egymáshoz alkalmazkodni, hiszen együtt kellett élni. Nem volt mindig zökkenőmentes persze, de utólag minden megszépül. Egyszer Pénzes Lajos tanár úr írt nekünk egy színdarabot, eljátszottuk a Hupikék törpikéket az ebédlőben, nagy sikere volt, minden hónapban volt mozi is, akkor a kis kolisok is átjöttek. Ott voltak fiúk is, a nagyban csak lányok voltunk. Egy francia órán is részt vettem, mikor még komolyan gondoltam, hogy megtanulok franciául. Délutánonként eljártunk kosárlabdázni az iskolába. A szilencium 4-kor kezdődött, és csak az utolsó évben lehetett vacsoraidőben is kimenni a városba. Na, és voltak a gimis bulik. Remélem, még mindig vannak ilyen programok. Ott lehetett ismerkedni, táncolni 6-tól 10-ig szigorúan. Az utolsó szám mindig a KFT Afrikája volt, akkor tudtuk, hogy menni kell vissza a kollégiumba.
Végezetül berakok ide egy képet a kollégista időkből, a tablóképemet és egy nemrég készült nyaralós képet, hogy lássátok honnan hová jutottam el. Jelenleg 46 évesen vannak még terveim az életben, és ezt kívánom nektek is, hogy mindig legyen egy tervetek a jövőre nézve, amit megvalósíthattok!
Évek óta hagyomány intézményünkben, hogy mielőtt téli szünetre mennek a gyerekek, közösen készülünk megteremteni a karácsonyi hangulatot. Már az adventi időszakban készülődünk, feldíszítjük a kollégiumot, karácsonyfát állítunk, filmet nézünk, zenét hallgatunk, teázgatunk, és készülünk a karácsonyi műsorunkra. Minden évben igyekszünk személyessé, különlegessé tenni az utolsó adventi esténket. Ebben az évben nemcsak a kollégisták készültek műsorral, hanem a kollégium nevelői bevonva a családtagjaikat is. Közös énekléssel, énektanulással és egy finom vacsorával zárult az este.
Igen, most sem maradhatott el a az immár négy éves múltra visszatekintő
Karacs Koli válogatott – Tomka fiúk
hagyományos óévet záró futballmeccs a ladányi sportcsarnokban.
(A „fiúk” meghatározás rám nézve kicsit hízelgő, hiszen mint családapa én már öregfiúnak számítok, de mivel „Jó az öreg a háznál” – azaz a focikapuban – és hát mint híd fiaim és kolis „fiaim” között, természetesen helyet kaptam családi csapatunkban.)
A mérkőzés presztízsét csak barátságossága múlta felül; a nagy múltú játékvezető sípja egyetlen egyszer sem kellett, hogy szabadrúgást fújjon az ötven perc alatt.
Izgalom hiányára a közönség sem panaszkodhatott, mivel hol az egyik, hol a másik csapat szerezte meg a vezetést. A rendes játékidő aztán 5:5 arányú döntetlennel végződött, a hosszabbítás hatodik, aranygólját viszont a Tomka fiúk találata hozta.
Örültem fiaink játékának, becsületes küzdelmének, és hogy az eredményt mindkét oldalról nemes sportszerűséggel dolgozták fel.
Ajándékozás, együttes fotó, az élmények öltözői kicserélése, barátságok mélyülése …
Ja, és az összetett állása négy év után 2:2! Ha Isten is akarja és megtehetjük, jövőre valamerre billenni fog a mérleg.
2023. december – Tomka János nevelőtanár, Karacs Kollégium
A Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium diákjai hozták az örömhírt hozzánk a Karacs Ferenc Kollégiumba. Hagyomány ez náluk, hogy az adventi időszakban különböző intézményekben köszöntik a közelgő ünnepet.
Szeretettel fogadtuk és jövőre is visszavárjuk őket! Öröm volt a szívemben, hogy együtt lehettem a püspökladányi és nádudvari diákjaimmal.
A Mikulás napi rendezvényünkön változatos verseny számokkal, kedves dallamokkal idéztük meg a télapót, aki hamarosan meg is érkezett hozzánk. Humorérzékével, kedvességével meghitt, bensőséges hangulatot varázsolt kollégiumunk falai közzé.
A kollégistáink örömmel vettek részt és jó élményeket őriznek meg szívükben erről az estéről.
Elkezdődött egy új tanév, és újból megnyílt kollégiumunk ajtaja a vidéki diákok előtt.
Van aki öregdiákként otthonosan vette birtokba ágyát, szekrényét és köszöntötte szobatársait. Legfiatalabb diákjaink egy kicsit még megszeppenve fogadják Kövesi Tamás kollégiumi igazgató barátságos köszöntését és szüleik kíséretében húzzák-vonják megpakolt bőröndjeiket.
Kövesi Tamás kollégiumunk igazgatója Budapesten vehette át újabb 5 évre szóló megbízatását.
Az ELTE gömb aulájában Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár és Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke adta át ünnepélyes keretek közt az újabb 5 évre szóló vezetői megbízását a 2023-2028-as időszakra. A kinevezést a Berettyóújfalui Tankerület Igazgató Asszonya Majosi Pálma és a kollégium alkalmazotti közössége egyhangúan támogatta.
Kollégiumunk igazgatója Kövesi Tamás 2015 óta 3 év megbízotti státusz után a 2. ciklusát kezdheti meg.
