Üdvözöljük a Karacs Ferenc Kollégium honlapján!

Kollégiumunk alapvető feladata, hogy a gyerekeknek, aki családjuktól távol folytatják tanulmányaikat, otthont nyújtson, segítse tanulásukat és szabadidejük hasznos eltöltését. A jó kollégium olyan hely, mint egy jó otthon, ahova a diák „haza mehet”, családias hangulatú, ahol a nevelőtanár a motiváló szülő szerepét tölti be. Ennek megvalósítása érdekében a csoportvezető tanárok a következőképpen szervezik a gyerekek tanulási rendjét: kötelező tanulási idő (szilencium), korrepetálás, lecke ellenőrzés, kapcsolattartás az iskolai osztályfőnökökkel, szaktanárokkal. Az iskolában tanultak kiegészítésére valamint a szabadidő hasznos, tartalmas eltöltésére igénybe vehetik könyvtárunkat, informatikai szaktantermünket, kondicionáló termünket és klubhelyiségeinket.

A pedagógiai tevékenységünk során nagy gondot fordítunk a tehetséggondozásra, felzárkóztatásra valamint az egyéni törődésre.

A 2010/2011-es tanévtől kollégiumunk részt vesz az Arany János Kollégiumi Programban (AJKP-ban).

A program célja, hogy a kollégium és a középiskola összehangolt pedagógiai tevékenysége keretében, a kulcskompetenciák fejlesztésével készítse fel a hátrányos helyzetű tanulókat a középiskola megkezdésére, és segítse tanulmányaik sikeres befejezését, a továbbtanulást, illetve a belépést a munka világába.

 

Welcome to the website of the Karacs Ferenc Dormitory!

Our dormitory’s fundamental task is to provide a home, a help in studying, and a place for beneficial spending of free-time for students who study apart from their families. A good dormitory is like a warm home, where the student ”goes to live in”, it is familiar, where the prefect plays the role of a motivating parent. For this particular aim, the leading teachers of the student groups adjust the studying routine the following way: obligatory learning, tutoring, checking homework, keeping contact with the teachers and home teachers . To complete their knowledge and to spend their free-time profitable, they can use our library, special IT room, training room and club-houses.

During our pedagogical work we pay great attention to talent management, closing up and personal caring.

Starting from the 2010/2011 school year, our dormitory is a part of Arany János College Programme (AJKP).

The goal of the programme is to make disadvantaged students prepared to start and finish high school successfully, to continue ther further studies and to become useful members of the job market by developing their key competencies with the help of the common pedagocical work of the dormitory and their high school.